g


San Marino, a független mini állam

 

 

A San Marino Köztársaság egy apró enklávé Itáliában. Az országot ugyanis mindenütt Olaszország veszi körül. A kis állam az Appennin-hegység északkeleti oldalán fekszik. Körülbelül 61 négyzetkilométernyi területet foglal el, és mindössze 33.562 embernek ad otthont. Ez Európa harmadik legkisebb állama. Természetesen a főváros is a San Marino nevet viseli.


San Marino város gazdag, ősi történelemmel rendelkezik. Szent Marinus (latinul San Marino), valamint egy csoport keresztény menekült alapította 301-ben. A legenda szerint Szent Marinus a Rab-szigetről érkezett, ami ma Horvátországhoz tartozik.


Marinus remete kőfaragóként dolgozott Riminiben, majd 301-ben a Titán-hegyen épített egy kolostort, hogy a Diocletianus római császár által üldözött keresztényeket befogadhassa. Ez lett a későbbi kis állam alapja. Emiatt a San Marinó-iak őt tekintik a köztársaság megteremőjének. Írásos dokumentum azonban csak 885-ben említi a kolostort és a körülötte kialakult települést, amelyet az alapítóról San Marinónak neveztek el. A mai köztársaság parlamentjének elődje, az 1000-ben létrehozott népgyűlés (Arengo).
A századok során a környékbeli területek urai többször is megkísérelték elfoglalni az önálló államot, lakói azonban a legtöbb esetben megvédték magukat. Csak 1739-ben sikerült bevennie a pápa nevében Alberoni legátusnak, de a városkában kitört lázadás hatására XII. Kelemen pápa, 740-ben ismét függetlennek nyilvánította az államot.

Bonaparte Napóleon tábornok, a későbbi francia császár, 1797-ben felajánlotta az országnak a „barátságát” és a terület bővítésének a lehetőségét, azonban az ország lakossága ezt visszautasította, ezzel is törekedve a függetlenség fenntartására. Szerencsére Bonaparte beleszeretett az apró köztársaságba, így nem háborgatta lakóit. San Marino függetlenségét az 1815-ös bécsi kongresszus szintén megerősítette.
A kis állam az idők során a politikai foglyok búvóhelyévé vált, és sokaknak adott menedéket, köztük nem másnak, mint Giuseppe Garibaldinak is, annak az embernek, aki végül egyesítette egész Olaszországot.

Érdekesség, hogy az apró állam nem tagja az Európai Uniónak. Ennek ellenére, megegyezés alapján használhatja az eurót saját pénznemként, és joga van saját euró érméket verni. Rejtély, hogy mivel érdemelte ki mindezt.

San Marino, a legtöbb fővárossal ellentétben nem az ország legnagyobb települése. A kis államnak kilenc városa van, közülük a legnépesebb Szeravelle, lakóinak számát 10601 személyre becsülik. A lenyűgöző főváros, a hangulatos San Marino a Titán-hegy nyugati lejtőire épült. Lakosainak száma mindössze 4128 személy.

A mini államot több mint 3 millió turista keresi fel évente, hiszen sok történelmi látnivalóval szolgál. San Marino városának macskaköves utcáin sétálva élvezetes felidézni az elmúlt századok történéseit.

Fenn a főváros a várral, lenn a völgyben pedig a köztársaság városai:

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Archívum Kapcsolat