FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

 

Szabó professzor klágenfurti

mesterkurzusa!


István Sophia Loren fiával együtt diplomázott Bécsben

 

Nagy volt a sürgés-forgás prof. Szabó Attila klagenfurti házában, amikor 10 vendég érkezett a távoli kínai Qingdaoból Ausztriába. A vendégek közül öt zenész a Szabó Attila által vezetett mesterkurzusra érkezett. Köztük volt Wang Wei asszony is a qingdaoi egyetem professzora, aki a tanfolyamon segítette Szabó Attilát a zenetanításban. A kis muzsikusokat a szüleik is elkísérték. Hamarosan gyönyörű dallamok csendültek fel a házban, betöltve a környező utcákat és tereket. Pár nap elteltével egyre ügyesebben játszottak a tanítványok, lassan-lassan elsajátították a professzorok által mutatott mesterfogásokat.  
Szabó Attila Klagenfurtban élő, magyar származású hegedűművész, akinek nemrég munkássága elismeréséül az osztrák államelnök professzori címet adományozott. Korábban már Ausztria Nagy Keresztjével is kitüntették a neves zenészt, amint arról a Cadiz Médiában tudósítottuk olvasóinkat.

A tanítványok egy hét kemény munka után, már olyan ügyesen zenéltek, hogy a nagyközönség elé is kiállhattak. A helyszínt a közeli templom biztosította, amely zsúfolásig megtelt a hallgatósággal. A helybélieket vonzották a távoli keletről jövő kínai zenészek, és a nagyszerűen összeállított műsor.
Elsőnek Szabó Attila fia, magiszter Szabó István Bach és Beethoven műveket adott elő, basszbariton hangja betöltötte a teret. Szabó István együtt szerzett diplomát a Bécsi Zeneakadémián ifj. Carlo Pontival, Sophia Loren fiával és annak magyar származású feleségével, Mészáros Andreával.


Ezután a professzorasszony Wang Wei és Qin Li Bach műveket adott elő.
Ekkor következtek az ifjú „titánok”, akik az alábbi műveket játszották:
Zhang Xi Shuo,  C. Saint-Saens:     A hattyú
Li Dai Cheng,    Ch. Gounod-Bach: Ave Maria

Yan Jiemin zeneszerzőtől:
Gao Sheng Ran: Jázminvirág
Zhang Xi Shuo, Li Dai Cheng: Havasi Gyopár
Gao Sheng Ran:
 Angyali szerenád                                         
                                              
Később Szabó professzor is csatlakozott a kínai művészekhez, J. Pachelbel művét, a Kánont adták elő Wang Wei és Qin Li közreműködésével.

A végén Qin Li egy kínai népdalt adott elő, amelynek a címe stílusosan: Miért olyan vörösek a virágok.
Befejezésül prof. Wang Wei Beethoven Tavasz szonátáját játszotta.

Zongorán Konstantin Priadeev kísérte az előadókat. A siker leírhatatlan volt, hosszan dübörgő vastaps jutalmazta a művészeket.


 

 

Az ifjú művészeket elkísérő mamák is kitettek magukért. Csodás ételeket főztek, bemutatva a kínai konyha különleges kuriózumait. A koncert után a társaság Velencébe utazott, ahol tágra nyílt szemekkel nézték a lagúnák és gondolák városát.

                           

 

 

 

 

A koncert résztvevői:

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2016. Minden jog fenntartva
Design: C@diz