v

 
FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

Biográfia

 

jDr. Csík Ibolya (alias Viola Henderson) író-újságíró Budapesten él. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, valamint a Magyar Újságíró Szövetség (MÚOSZ) Újságíró Iskolájában végzett.

A nagysikerű Reform hetilap egyik alapító tagja volt 1988-ban, ahol jogi rovatvezetőként dolgozott. Ezt a hetilapot a tulajdonosként akkor még Rupert Murdoch ausztrál sajtómágnás jegyezte.
A későbbiekben Dr. Csík Ibolya olyan országos magazinokat irányított főszerkesztőként, mint a "Nők Világa", a "Heti Riport" és az " Ádám Magazin". Jelenleg, vagyis 2009 óta a "Cadiz Média" szórakoztatáltó online magazin tulajdonosa és főszerkesztője.

 

zElső könyve a ”Gátlástalanok” folytatásokban jelent meg 1990-ben, a Nők világa című lapban. Több mint hat esztendőn át 1993-tól, a Rubin Hotelban üzleti klubot is vezetett, "Ádám Klub" néven, ahová politikusok, üzletemberek és művészek jártak rendszeresen.

A "Magyar karrierek Caracastól Honoluluig" című riportkötetét 1997-ben publikálta. Ebben a kötetben meginterjúvolta többek között, mint Christina Onassis magyar származású főkomornyikját, az egykor dúsgazdag Goldberge Leó lányát, Friderikát. Bemutatta a Honoluluban élő kalandos sorsú Makk festő családot, a hajdan törökverő Alapi nemesi család sarját, továbbá a milliárdos Csebi Pogány Alajos gyémánytkereskedőt.

 

 

k

 

 

 

A könyv ára: 700 Ft, ha e-mail-en, illetve telefonon jelzi vételi szándékát.

 

 


A Budapest Tv-ben "Üzleti Világ" címmel saját produkciót hozott létre, amelyben műsorvezetőként és producerként dolgozott 2000-ben.

"A szennyező fizet?" címmel két részes környezetvédelmi filmet forgatott, amit 2003. november 21-én,a Magyar Televízió 2-es csatornáján mutatták be. "Mindig a győztes diktál" című drámájával részt vett 2010-ben a Magyar Rádió 1-egyes csatornáján meghirdett irodalmi pályázaton.

 

Viola Henderson írói álnéven jelent meg 2005-ben a Pénzbárók titkos társasága című könyve, amely a világot háttérből mozgató erőkre irányítja a figyelmet. A társadalmi krimi izgalmat és remek szórakozást kínál az olvasóknak.

A könyv ára: 2490 Ft. Aki telefonon, vagy e-mailen jelzi a vásárlási szándékát, az a személy kedvezményesen, 1400 Ft-ért juthat hozzá.

Telefonszám: 06-30-462-83-35

e-mail: csik.ibolya@chello.hu

 
 
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2013. Minden jog fenntartva
Design: C@diz