FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

Nyaralna egy erődben?


Extravagáns hotelek a tengerben

 

Luxushoteleket alakított ki egy brit vállalkozó az egykori katonai védelmi erődökből, amelyek a tengerben állnak. Négy erőd épült még 1865 és 1880 között az Egyesült Királyságban, hogy Portsmoth kikötővárost megvédjék III. Napóleon esetleges támadásától. Mindez ma már a múlté.
Egy ideig főként fesztiválokat tartottak az érdekes környezetben, később a királyság Honvédelmi Minisztériuma üzemen kívül helyezte az erődöket. Végül beütött a nagy ötlet, amivel mindenki csak jól járt, ugyanis 2009-ben aukción eladták az épületeket. Mike Clare, az agyafúrt birt vállalkozó modernizálta a létesítményeket úgy, hogy közben történelmi jellemzőiket megőrizte. Napjainkban tengeri hotelekként sok vendéget fogadnak.

w

A "Solent Forts", a legnagyobb erődhotel egy mérföldre található a parttól, és lélegzetelállító a kilátás az ablakaiból, valamint a tetőteraszról. Ebben az erődítményben 23 hálószobában 46-an alhatnak, és a területén egyszerre 200 vendég tartózkodhat. Csodálatos esküvők helyszíne, amit az egzotikumot kedvelők szívesen kibérelnek.

 

 

A "Spitbank Fort"  kilenc viktoriánus hálószobás apartmanjában összesen 18-an lakhatnak egzotikus és tökéletes környezetben. Három étterem, ugyanennyi bár, lenyűgöző kilátással rendelkező teraszok, kandalló, borospince, szolárium, szauna és tetőtéri medence várja a vendégeket.

eA szobákban a mennyezet és a bevonat nélküli téglafalak megőrizték eredeti formájukat. A lőrések helyén, ahol egykor fegyverek álltak, most tengerre néző ablakok kaptak helyet, ahonnan lenyűgözően egyedi látvány nyílik a csillogó vízfelületre.
A "No Man's Fort" és a "Horse Sand Fort" kisebbek, és kissé markánsabbak, de remek kikapcsolódást kínálnak a gazdag, kalandokat kedvelő turistáknak.
Az egzotikussá formált erődök egész évben fogadják a vendégeket, amennyiben az időjárás engedi. Ezt ugyanis mindig figyelembe kell venni, hiszen viharos időben nem szállhatnak fel a helikopterek, és a kishajók vagy csónakok sem futnak ki a tengerre.

Mike Clare, a sikeres brit üzletember ötlete bevált. Egyre népszerűbbek a hotelei. Clare méltányolja mások kreativitását is, ezért az alapítványai segítik a tehetséges, fiatal vállalkozókat abban, hogy megvalósíthassák az álmaikat. Támogató munkájáért a Buks New University díszdoktorává avatták 2009-ben. Azóta is sokan veszik igénybe az alapítvány segítségét.



Az erődhotelek belülről:

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2016. Minden jog fenntartva
Design: C@diz