FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 

 

 


 

A svéd Bernadotte-ház
200 éves

 

 

 


 

 

Immár 45 éve uralkodik XVI. Károly Gusztáv király Svédországban. Viszont a Bernadotte-ház az idén ünnepelte 200 éves fennállását. Érdekesség, hogy miközben I. Napóleon császár sorsa tragikusan alakult, és száműzetésben halt meg Szent Ilona szigetén, addig az általa a svéd trónra segített alattvalójának, Bernadotte marsallnak a sarjai ma is királyságukat ünnepelhetik.

Kezdjük az elején. I. Napóleon egykori marsallja, Jean-Baptiste Bernadotte, a pau-i helyi ügyész fiaként látta meg a napvilágot. A francia császár szolgálatában még a „Halál a királyokra” tetoválást viselte. Mégis Bonaparte támogatásával Svédországban XIV. Károly Jánosként, Norvégiában pedig III. Károly János néven léphetett a trónra 1818-ban, és a jelenleg is regnáló Bernadotte-ház alapítójaként vonult be történelembe. Noha a svéd-norvég király, a hajdani forradalmi marsall sem svédül, sem norvégül nem beszélt, és meglepően ultrakonzervatív uralkodónak bizonyult, mégis népszerűvé és sikeressé vált.

Balról jobbra: Madeline, Károly Gusztáv király, Szilvia királyné, Károly Fülöp és Viktória koronahercegnő:

 

Kissé bizarr, hogy Napóleon első menyasszonyát, Désirée Claryt vette feleségül. Ennek a hölgynek a nővére viszont a császár fivérével, Joseffel kötött házasságot. Így tehát a svéd királyi család rokoni köteléket ápolt Bonaparte Napóleon császárral. XIV. Károly János több mint 25 évi uralkodás után, 81 éves korában halt meg. Utóda egyetlen fia, I. Oszkár volt. A svéd uralkodó család tagjai 1905-ig viselték a norvég királyi címet is a Svéd-Norvég Perszonálunión belül. Viszont I. Oszkár, majd fia, XV. Károly komolyan szembesült az unió feszültségeivel, illetve a parlament radikalizálódásával. Ezért II. Oszkár már elismerte Norvégia önállóságát. Fia, V. Gusztáv hivatalosan a svédek, a vendek és a gótok királya címet is viselte. Ezeket a népeket Svédország korábbi területeinek lakóiként tartják számon.

A jelenlegi király, XVI. Károly Gusztáv 1973 óta uralkodik Svédországban. Felesége, Szilvia királyné (Silvia Sommerlath) német származású, akinek ereiben brazil vér is folyik, így a svéden kívül anyanyelvi szinten beszél portugálul és németül is. Ám 2010-ben a királynő német apjáról kiderült a náci múltja. Walter Sommerlath tagadta az állítást. A Kalla Fakta (Rideg Tények, svéd TV magazin) által feltárt dokumentumokból viszont kiderült, hogy amikor a zsidó Efim Wechslert megfosztották tulajdonjogáitól a hitleri Németországban, akkor Sommerlath valóban átvette a cégét.

A jelenlegi svéd király egy alkotmánymódosítás eredményeképpen a koronát elsőszülött lányának, Viktória Bernadotte-nak adja majd át. Viktória öccse a jóképű Károly Fülöp, a legkisebb testvérük pedig az 1982-ben született Madeline, aki különösen népszerű a fiatalok körében. A hercegnő számos alkalmat ad arra, hogy a bulvársajtó foglalkozzon magánéletével is.
A hatalommal betelni nem tudó Bonaparte Napóleon világhódítóként vonult be a történelembe, ám utódainak nem tudott tartósan trónt garantálni. Ezzel szemben az általa hatalomra segített egykori marsallból lett király sikeresen megalapozta a Bernadott-ház jövőjét. Immár 200 éve uralkodik Svédországban. Az uralkodó család lakóhelye a stockholmi királyi palota, ahol az irodákban a hivatalos ügyeket intézik. A család azonban a kényelmes Drottningholm-palota déli szárnyában él.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2018. Minden jog fenntartva
Design: C@diz